2011. március 11.

3. nap a 811 szerint

Reggelre egy kis izomlázzal ébredtem, amúgy minden rendben van velem.

A mai napon a következőket ettem és ittam:

- búzafűlé reggel, kb. fél dl mennyiségben
Reggeli: (9-11 óra között)
- zöld turmix, 1,3 liter mennyiségben (30 g rukkola, 30 g saláta levél, 3 narancs, 3 alma)
Ebéd: (fél 1)
- narancsos almaleves (1 alma és 1 narancs felkockázva, 1 alma és 1 narancs összeturmixolva kevés vízzel)


- 3 db banán


Uzsonna: (fél 4)
- 10 dkg mandula (1 napig áztattam, majd megpucoltam a héjától)

Ma annyira nem éheztem meg a búzafűlé után, a zöld turmixot pedig szép lassan iszogattam meg. Egy kicsit édesnek találtam, valamint nem éreztem most a rukkola kesernyés ízét.
Ebédre a levest és a 3 banánt ettem. Annyira teli lettem utána, hogy alig bírtam megmozdulni...
Úgy terveztem, hogy a mandulát 5-kor, a vacsorát pedig 6-kor eszem meg. Ez úgy jött ki, hogy tudomáson szerint a banán emésztési ideje 4 óra, így legközelebb csak 5-kor ehettem. Viszont fél 4-kor megéheztem, így megettem a 100 grammot. Eredetileg ebédre ettem volna meg harmadik fogásnak a mandulát, aztán tudatosult bennem, hogy Dr. Graham pont azt írja le könyvében, hogy a legrosszabb párosítás a gyümölcs + mag együtt evése. Így uzsonnára tettem át a magot.
Vacsorára megint saláta készült volna, azonban úgy tele lettem a magoktól, hogy azóta sem bírok ránézni semmilyen zöldségre, gyümölcsre. A 6 órai vacsorát szeretném tartani. Én idáig is évek óta nem eszem 6 után (ill. 7 után), csak nagyon nagyon ritkán (ha éppen úgy alakul, de nem úgy szokott), mert állítólag nem jó 6 után enni (ill. azt mondják, hogy lefekvés előtt 3 órával lehet utoljára enni). Na én nem azért eszem 6-kor, mert 9-kor már lefekszem, hanem azért, mert azt figyeltem meg magamon, hogy reggel és délelőtt sokkal éhesebb vagyok, mint délután/este. Úgy állt be a szervezetem, hogy délelőtt eszem inkább többet. Ahogy megfigyeltem Szamóca beszámolóját a 2. napról, ő pont fordítva eszik: délbe eszik először, és késő este eszi a vacsorát.
Ma kevesebb zöldet ettem, holnap ezen változtatni szeretnék.
Jó ötlet mérni a súlyt és a testzsír%-ot, azonban én csak a súlyt tudom mérni. Holnap reggel rá is állok a mérlegre:) (minden nap búzafűlé előtt állok majd rá a mérlegre). Bár szeretném itt leszögezni, hogy nem fogyókúrázni szeretnék, (egyik bejegyzésben sem írtam még, hogy azért eszem nyersen, hogy fogyjak), hanem egyszerűen csak jól szeretném érezni magam a bőrömben, minél kevesebb betegséget szeretnék átvészelni, egyszóval egészséges akarok lenni! Szeretném megtapasztalni a nekem legmegfelelőbb táplálkozási módot.

Ma nem mozogtam olyan sokat, egy kicsit sétáltam csak. Ettől a sok gyümölcstől olyan punnyados napom volt, nagyon tele voltam egész nap. Viszont éreztem, ahogy mocorognak a beleim, föleg a banán után.

Holnap elutazom. Reggel még iszok búzafűlevet, meg készítek magamnak zöld turmixot, amit magammal viszek, meg becsomagolok sok gyümölcsöt is.

Szamóca beszámolója a 3. napról -ITT- olvasható.

2 megjegyzés:

ezisén írta...

A könyvet persze nem olvastam még mindig, új információ a gyümölcs és olajos mag "nem ajánlása". Engem két napra kiütött Vali isteni finom gyümölcs tortája mely persze ebből a kettőből készült. Akkor legalább tudom az okát.

Szamóca írta...

Sophia, megmérem a testzsírszázalékod, hogyha érdekel. Érdekesek és tanulságosak voltak nekem is az elmúlt évek mérései, úgyhogy azért mérem most is.

SzEra, mindenképp olvasd el a könyvet, mert nagyon jól le van írva benne, hogy hogyan ártunk magunknak, ha magokkal fogyasztjuk a szénhidrátdús gyümölcsöket.
Nem csodálom, ha kiütött. Én is mindig rosszul vagyok, ha együtt eszem ezt a két dolgot.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...