2011. március 21.

Banánsaláta

Tegnap sikerült megint egy olyan zöld turmixot csinálnom, ami nagyon nem ízlett. Viszont elismerem azt, hogy igenis kell zöld leveleket fogyasztani, lehetőleg minél többet. Victoria Boutenko (épp most olvasom könyvét, A nyers étel csodája címmel) nagy felfedezést tett azáltal, hogy gyümölcsökkel és vízzel összeturmixolta, ezáltal iható zöld leveleket tudunk inni, ami úgy néz ki engem leszámítva mindenkinek ízlik, aki fogyasztja.
Természetesen nem adom fel, küzdök továbbra is. Most pár napig mindenképpen szüneteltetni fogom. Viszont addig is akarok enni zöld leveleket, ezért gondolkoztam azon, mi módon tudnám ezt megtenni.

A zöld levelet mindennel lehet fogyasztani.

Reggelire a következő salátát készítettem el:

Hozzávaló:
- 2 banán
- 1 alma
- 1 marék madársaláta
- víz

A 2 banánt hosszában félbevágtam, majd felszeleteltem. Egy marék madársalátával összekevertem. Úgy gondoltam, így egy kicsit száraz lenne, ezért egy almát meghámoztam, majd kevés vízzel összeturmixoltam, végül ráöntöttem a salátára, és jó alaposan összekevertem.

Ez a saláta azért is jó, mert teljes mértékben megfelel az ételtársításnak. Miután elkészítettem döbbentem rá arra, hogy tulajdonképpen szinte megegyezik a zöld turmixal: zöld levél + gyümölcs + víz. Csak nincs az egész folyadéknak megcsinálva, hanem salátaként fogyasztható.
Azt be kell látnom, hogy a zöld turmixoknál ajánlott 60:40 gyümölcs-zöld levél arány ebben az esetben nem stimmel, viszont ezen lehet javítani.

Nagyon nagyon ízlett a saláta, ajánlom figyelmébe mindenkinek. Néhány napig mindenképpen ilyeneket fogok reggelizni, úgy, hogy növelni fogom a zöld arányt. Számomra ez most egy jó útnak tűnik.

3 megjegyzés:

Szamóca írta...

Viszont tény, hogy turmixolva sokkal jobban fel tudja használni a szervezet a zöldeket, mert nem tudod annyira szétrágni amennyire kéne.

De tudod miért nem jön be neked a zöldturmix? Úgy láttam eddig mindig almával, naranccsal készítetted. Hát úgy tényleg borzalmas. Valahogy a zöld turmix naranccsal iszonyú lesz. Próbáld ki valamilyen karakteresebb, testesebb gyümölccsel például banánnal vagy körtével. Vagy almával úgy, hogy teszel mellé néhány szem áztatott datolyát vagy mazsolát. Szerintem ezekkel a legfinomabb.

Sophia írta...

Igaz, jobb turmixolva, erre majd figyelni fogok.

Hidd el nem csak narancsal és almával próbálkoztam már. Augusztusban, amikor elkezdtem inni, 2 hétig minden nap ittam, és minden nap más gyümölcsel (körte, banán, görögdinnye, sárgadinnye, szilva, stb). És a zöldeket is váltogattam. De 2 hét után egyszerűen megundorodtam tőle. Most kezdtem el újra inni, és továbbra sem megy. Majd még próbálkozom.

Szamóca írta...

Hát ez jó!
Te a zöldturmixal küzdesz, én meg a nyers zöldségeket nem tudom megenni magába. Mindenkinek van valami gyenge pontja. :-)

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...