2011. március 9.

40 napos út a 811-ben

Először is köszönöm a hozzászólásokat a kérdések és érzések c. bejegyzéshez, nagyon tanulságos számomra. Elképzelhető, hogy nagyon "rágörcsöltem" a dologra, ugyanis nagyon meg akartam felelni azon elvárásomnak, hogy megvalósítom a 100%-ot. De mivel ez nem mindig jött össze, nagyon el voltam keseredve az elmúlt hetekben. Ilyen állapotban olvastam el a 80/10/10-et, aminek elolvasása után rájöttem: katasztrófális, amit most csinálok, ez így nem mehet tovább. Én mindig is azt mondtam, hogy keresem az utam az egészséges táplálkozásban, minden nap tanulok valami újat, és még a közelében sem vagyok a tökéletesnek (valószinüleg nem is leszek, mert élete végéig tanul ugye az ember).
Sok igazság van abban, amit Dr. Graham leír, és most úgy gondolom, hogy kipróbálom ezt az utat is.

Be kell ismernem: itt a tavasz. Vége a havas utakon való sétáknak, jöhet a futás. Ezzel a képpel köszöntöm a tavaszt.
Elsősorban nem az a bajom a főtt ételekkel, hogy bár nyersevő akarok lenni, mégis eszem főtt ételt mellette, hanem az, hogy eddigi életem során is ezt csináltam, csak nem ilyen tudatosan. Idáig is minden évben kilószámra ettem a friss gyümölcsöket, föleg nyáron (télen a trópusi gyümölcsöket), mellette sok salátát ettem, és föleg zsírszegény főételeket, valamint nem csak fehér lisztből készült pékárut. Ha továbbra is úgy eszem, mint most, akkor csupán annyi változás történt az elmúlt néhány hónapban, hogy kenyeret és lisztből készült dolgokat nem eszem, tejtermékeket és tojást szinte alig (néha lecsúszott egy-egy finom sajt...). Mellette meg csinálom az aszalt dolgokat, több zöldséget eszem nyersen, és augusztus óta délelőtt csak gyümölcsöt eszem (meg zöld turmixot), valamint iszom szinte minden nap a búzafűlét.
Ezen ok miatt a főtt ételekről végleg le szeretnék mondani. Mivel a szárított ételek nem ízlenek, ezért nem fogok többet aszalni sem, így ma el is pakoltam az aszalót. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az aszaló nagyok sok áramot fogyaszt, föleg ha egész nap megy, környezettudatos szemléletnél nem elvetendő elgondolkodni rajta...)
Nagyon nem érzem jól magam, ezért muszáj változtatnom az eddigieken. Érzem, hogy nem haladok egyről a kettőre.

Szóval ha most nem fogok enni ezentúl főtt-sült ételeket, és szárított dolgokat sem, akkor marad a friss gyümölcs és zöldség, olajos magvak és a csírák. És ha ezeket fogom enni, akkor már nem is vagyok olyan messze a 80/10/10-től.

Ma van Hamvazószerda, ma kezdődik a 40 napos böjti időszak. Arra gondoltunk Szamócával, hogy mint egy böjtként 40 napon át a 811 szerint fogunk étkezni. Minden nap beszámolunk, mit eszünk, mennyit és milyen változásokat tapasztalunk magunkon. Megfogadom a tanácsotokat, lazán fogom kezelni ezt a próbatételt. Igyekszem megközelíteni a 811-et, de egy kis változást azért beleteszek. Például Dr. Graham nem ír a búzafűlé fogyasztásáról, azt inni fogom továbbra is, legalábbis eleinte biztosan. Mivel ezen az éghajlaton sokkal több féle gyümölcs terem, ezért megpróbálok minél változatosabban enni őket (szerintem Dr. Graham elég egyhangúan eszik, ami nagyon nem tetszik nekem).

Kipróbálom most ezt az utat. Ha nem válik be, akkor böjtként fogom fel ezt az időszakot, és utána keresek egy másik utat, ha pedig beválik, akkor nem hagyom abba 40 nap után sem, hanem folytatom. Nagyon remélem, hogy 40 nap múlva azt fogom mondani: IGEN, MEGTALÁLTAM A NEKEM MEGFELELŐ TÁPLÁLKOZÁSI MÓDOT.
Jelenleg nem érzem azt, hogy ez egy nehéz és nagy önmegtartoztatást igénylő feladat lenne számomra. Elvégre ha ez a legősibb és legtermészetesebb táplálkozási forma, akkor miért lenne nehéz? Úgy érzem: jó úton járok, amit végig fogok tudni csinálni. Remélem így is lesz:)
Szamóca is írni fogja a 40 napos próbatételt, a Vegánságok blogján lehet olvasni az övét. Ketten együtt megyünk végig ezen az úton, tudjuk bátorítani, bíztatni egymást. Így sokkal könnyebb lesz számomra, mintha egyedül csinálnám.

5 megjegyzés:

Szamóca írta...

Nagyon jó lesz! ;-)

Sophia írta...

Bizony, már alig várom:)

Nagy Szaffina írta...

Szerintem ez a legjobb amit csináltok! Én is így étkezem. ( zöldek, zöldségek, gyümölcsök, csírák) Az is szuper, hogy megosztjátok folyamatosan az olvasókkal!

Nagyon szép vagy Sophia a tulipánok között!

ezisén írta...

De jó hogy nem vagy egyedül, próbáltam én is csábítani magam mellé velem korúakat Valinál vasárnap de nem álltak kötélnek.
Nem tudom mi ez a 811 de előbb utóbb megszerzem és elolvasom a könyvet. Az biztos hogy 100 Nyers lesz az én 40 napom is ::))
Azt mondják hogy úgy is legjobb az úton levés maga, azért szerencsés "utazást" mindkettőtöknek.

Sophia írta...

Szaffina, amiket felraksz recepteket, abból pontosan látom, hogy milyen szuper dolgokat eszel:) csupa egészséges ételeket:)

Ezen a fényképen az tetszik, hogy összeöltöztem a tulipánokkal:)

SzEra, ha gondolod, csatlakozz hozzánk! De már az is nagyszerű dolog, hogy 40 nap neked is csak nyers lesz! Sok sikert hozzá!

A 811-ről én is meg Szamóca is fog írni pontosan azért, mert nem mindenki olvasta még. Lényeg az, hogy a napi étkezésünk 80%-ának szénhidrátnak, 10% fehérjének és 10% zsírnak kell lennie. Vagyis kb. egész nap csak gyümölcsöket kell enni:)

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...