2011. március 28.

Szamóca paradicsomsalátája zöldekkel

Szamóca valamelyik nap feltette a Paradicsomsaláta zöldekkel receptet, mely nagyon megnyerte a tetszésemet. Elérkezett az idő, hogy én is elkészítsem magamnak. Egy kicsit azonban módosítottam a recepten az én ízlésemnek megfelelően.

Ha jól tudom, még nem említettem meg a blogon, hogy melyik a kedvenc zöldségem, gyümölcsöm. Gyümölcsök között első a cseresznye, őszibarack, eper minden mennyiségben. Zöldségek közül pedig a PARADICSOM! Igen, a szép piros, ízletes hazai paradicsom. És nem sokkal van lemaradva az összes hagymaféle (kívéve a lilahagymát, az valamiért nem jön be). Télen sajnos nem tudok paradicsomot enni, mert az összes íztelen. De most már lehet néha kapni egész jókat is.


Hozzávaló:
- 3 paradicsom
- 1 marék rukkola
- 4 saláta levél
- 1 kisebb fej vöröshagyma
- 3 gerezd fokhagyma

A rukkolát és a saláta leveleket megmostam, majd kisebb darabokra tépkedtem, és egy tálba tettem. A fokhagymát és a vöröshagymát megpucoltam, majd apró kockákra vágtam, és összekevertem a salátával. Végül a paradicsomokat is megmostam, felkockáztam, és összekevertem a többi hozzávalóval. Nem raktam bele sem sót, sem olajat.









Talán idáig ez volt a legfinomabb saláta, amit életemben ettem! A paradicsom-hagyma páros isteni, és nagyon jó volt hozzá a zöld is. Nem is kellett bele olaj meg só, mert az elvette volna csak az ízeket.
Ha megnő a kertben az újhagyma, akkor azzal fogom majd elkésziteni, vagy medvehagymával is kipróbálom... Szóval a lényeg: paradicsom és hagyma a legtökéletesebb páros:)


Paradicsom nem csak nálam az első, hanem a páromnál is:) Majdnem megette előlem, de nem hagyhattam, hiszen akkor nem lett volna vacsorám:D
Ajánlom mindenki figyelmébe!

7 megjegyzés:

Tucsike írta...

Szia! Szuper a téma, hisz mostanában olvasom hogy a paradicsom igazandiból gyümölcs.. Akkor most ez hogy van? Akkor a zolddel jo a párosítás de a hagyma meg mindenkepp zöldség. Segítség, epp a napokban ezen gondolkoztam es a 811 könyvet még nem olvastam végig. Van szó erről benne?

Sophia írta...

Nekem nem rémlik, hogy Graham írna-e a hagymáról, és a menűben sem említi egyik napnál sem. Én úgy gondolom, hogy heti egyszer-kétszer lehet enni hagymaféléket. Az az igazság, hogy én imádom, és igen nehezen tudnék lemondani róla.
Szerintem Graham azért nem eszik hagymát, mert egy csípős zöldségről van szó, amiből nem tudunk nagy mennyiséget megenni egyszerre, csak keveset.

Igen, a paradicsom botanikai értelemben gyümölcs. A könyvben egyik táblázatban a nem édes gyümölcsök közé sorolja, a másikban pedig zöldségek között van.
Az ajánlott étrendjében összekeveri édes gyümölcsökkel is, de van olyan fogása is, ahol pl. a paradicsom+paprika+saláta+pisztáciaalkot egy salátát.

Szerintem a lényeg az, hogy a napi menű úgy nézzen ki: egész nap gyümölcsöt kell enni, este pedig egy nagy adag salátát. A salátába lehet néha keverni hagymát is. Mo. elég gazdag a hagymafélékben, bűn lenne nem enni őket. Szerintem össze lehet keverni nem édes gyümölcsökkel is, pl. paradicsommal, uborkával, cukkinivel, stb. Ha valaki nem így látja, vagy rossz az, ahogy keverem a zöldségeket, nyugodtan szóljon.

Tucsike írta...

Ó, nem a hagymával van a bajom! Nagyon szeretem én is :)
Hanem, hogy a pardicsomot hogy lehet akkor beilleszteni az étkezésbe. Mert hogyha gyümölcs akkor elvileg nem kéne zöldséggel fogyasztani.

Szamóca írta...

Így is nagyon jól néz ki a sali. ;-)
De nem csak a paradicsom-hagyma páros a tuti benne, hanem szerintem a paradicsom-hagyma-rukola trió a király! :-)

Tucsike,
édes gyümölcs+zöldség az tényleg felejtős párosítás, de nem édes gyümölcsöket (paradicsom, paprika, uborka, cukkini, padlizsán) nyugodtan lehet enni zöldségekkel, hiszen ahogy Sophia is írja botanikailag gyümölcs, de az összetevőit tekintve (kevés szénhidrát... stb.) zöldség az is és az emésztés szempontjából ez a fontos.

Tucsike írta...

Köszi Szamóca! Imádom a paradicsomot, ezért is voltam itt viharban a tanulás folyamatában! :)
Így akkor teszem a salimba. Remélem lassan én is eljutok a könyvben ezekig a témákig. Nemrég kezdtem el olvasgatni. Kedvet kap Tőletek az ember kipróbálni! :)
(De azt hiszem nem tudnék teljes egészében átállni. Nagyon sok jó dolgot ír Graham).

Sophia írta...

Igen, jól írja Szamóca! Nem édes gyümölcs és zöldség párosítható. Paradicsomot tegyél bátran a salátába, Graham is sokat eszi.

Örülök,hogy kedvet kapsz tőlünk, elvégre azért is csináljuk, hogy bemutassuk, kivitelezhető a dolog, és ennél egyszerűbb étkezés nem is létezhet!

Miért ne tudnál teljes mértékben átállni?

Tucsike írta...

Már meg is beszéltük barátnémmal, hogy egy időre mi is kipróbáljuk Graham irányait követve a 811-t. Talán ilyen huzamosabb időre mint Ti, nem hiszem. De majd meglátjuk. Sajnos ahogy kiteszem a lábam itthonról és szembejön egy pékség vagy valami finom főtt illat, na olyankor jövök rá hogy teljesen nem tudnék lemondani ezekről az ízekről. De már nagyon sokmindent megreformáltam a régi életemből és szerencsére már így is sokkal jobban érzem magam a bőrömben! Biztos, hogy idővel változni fog még..

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...